2024. Évi Magyar Orvos-Egészségügyi Világtalálkozó

Általános információ

A MOVT mottója "Az orvoslás dilemmái a 21. században".

Világtalálkozóról

2021-be lezajlott az első Magyar Orvos-egészségügyi Világtalálkozó, és idén, 2024. augusztus 29-31. között, Budapesten kerül megrendezésre a következő, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinikáján.
Az esemény célja a külföldön és Magyarországon dolgozó magyar orvosok és egészségügyi szakemberek kapcsolatrendszerének fejlesztése, valamint eddigi tapasztalataik egymás közt való megosztása. Szándékunk az is, hogy a konferencia rámutasson az egészségügy aktualitásaira, regionális és globális szinten, kiemelve azokat a tudományos szakterületeket, melyekben sikert csak nemzetközi összefogással érhetünk el.
Minden szakterületről és minden ellátási formából, intézményből örömmel fogadunk jelentkezést aktív vagy már nem aktív kollégáktól is. Szeretettel várjuk azokat is, akik csak részt kívánnak venni a Világtalálkozón, de előadást nem kívánnak bemutatni.


Fővédnök

Prof. Dr. Ádám Veronika
A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Osztályának elnöke

Szervezők

Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ)

Magyar Egészségügyi Társaság (MET)

Hungarian Medical Association of America (HMAA)

Hungarian Medical Association of America (HMAA) - Magyarországi Tagozat

Hungarian Medical Association in the United Kingdom (HMA-UK)

Hírek

A világtalálkozó célja a Nagyvilágban, valamint Magyarországon élő és dolgozó magyar orvosok és egészségügyi dolgozók kapcsolatrendszerének fejlesztése a jelenlegi bonyolult és nehéz történelmi helyzetben. Minden szakterületről és ellátási formából, intézményből örömmel fogadunk jelentkezést aktív vagy már nem aktív kollégáktól is.
Szakterült szempontjából sincs megkötés, hisz a világtalálkozó jellegéből adódóan ezt meghatározni nem lehet és nem is szabad.

Az absztraktok benyújtási határideje: 2024. április 30. (kedd)

Benyújtásukra az Absztakt beküldése menüpontban van lehetőség.

Az összefoglalókat (max. 400 szó) magyar és angol nyelven egyaránt kérjük benyújtani, a kongresszus absztraktfüzetében így fognak megjelenni. 

Amennyiben az előadó úgy ítéli meg, hogy előadását angol nyelven gördülékenyebben tudja megtartani, mint magyarul - tekintettel arra, hogy hosszú évek óta már külföldön él -, akkor erre lehetősége van, de ezt kérjük előre jelezni.

Az előadás diáinak nyelve lehet angol vagy magyar, nem szükséges megegyeznie az előadáséval.

Részvételi díjak

Személyes részvétel díja €200
Személyes részvétel esetén a regisztrációs díj magában foglalja az absztraktfüzetet, a kongresszus mindhárom napján (augusztus 29-31) a szendvicsebédet, a kávészüneteket, valamint egy vacsora költségét. 


Online részvétel díja € 75


Helyszín, megközelítés

Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika

1083 Budapest, Korányi Sándor u. 2a.
Megközelítés tömegközlekedéssel: a 3-as metró vonalán a Klinikák metrómegállónál kell leszállni.

Szállás

A szállásról miden résztvevőnek magának szükséges gondoskodnia.


Kapcsolat

Szakmai kérdésekben az alábbi elérhetőségeken tudnak érdeklődni:

Telefon: +36-1-312-3807
Telefon: 36-70-408-0814
E-mail: movt2024@motesz.hu


Szervezési kérdésekkel kapcsolatban a következő elérhetőségeken tudnak érdeklődni:

Telefon: +36 30 372 5117
E-mail: anita@stand-art.hu